Lezajlott a 30. borverseny

2020.03.20.

30 év hosszú idő, kevés település büszkélkedhet ilyen hosszú múltra visszatekintő rendezvénnyel, ami egyik évben sem maradt ki. A „mi borversenyünk” ilyen, voltak hullámhegyek, hullámvölgyek, de még ma is szép létszámmal mérettetik meg boraikat a helyi gazdák.

Idén 32 különböző hordóból származó nedű került a poharakba, amik a különleges alkalomhoz illő címert és feliratot kaptak; köztük 18 fehér bor, 4 rozé és 10 vörös mérettetett meg. A szakmai zsűri elnöke Mészáros Feri bácsi – Öcs település egykori polgármestere volt – aki jól ismeri a Baksa-hegyet, lévén, hogy birtoka is van rajta. Meghívott zsűritagként volt jelen Tóth Ádám a zalahalápi Tóth Családi Pincészet képviseletében és Horváth Bence Sáska település polgármestere, aki egy személyben a Balaton-felvidéki Borvidék választmányi tagja. Az asztalnál a jól megszokott módon helyet kapott Csonka Zoltán taliándörögdi lakos a lesencetomaji Kázsmér Szőlőbirtok és Pincészet főborásza, illetve két helyi gazda Inhoff Zoltán és Németh Zsolt is.

Borverseny 2020

Borverseny 2020

A rendezvényre közel 80 vendég érkezett, akik között helyi borosgazdák és barátaik, továbbá a borkóstoló iránt érdeklődő amatőr borkóstolók is voltak. A jubileum alkalmából fotókiállításra került sor, mely a szőlőhegy életét és a borverseny elmúlt 30 évét hivatott bemutatni. Az ünnepre a Taliándörögdi Népdalkör készült egy rövid boros csokorral, illetve Gombai Ferenc osztotta meg Márai Sándor gondolatait a borosgazdák életével kapcsolatosan. A szakmai zsűri értékelése alapján arany-ezüst és bronz minősítést kaptak a gazdák, míg a vendégek a társadalmi zsűri szerepét magukra öltve közönségdíjat osztottak mind a három kategóriában.

A fehérborok között négy arany érem (Hossó István, Kamondi György, Komjáti Krisztián, Városi János), 5 ezüst érem és 10 bronz érem született. A rozé borok fele-fele arányban osztoztak az arany és ezüst minősítésen (arany: Mohos József, Kamondi György). A vörösborok esetében pedig két arany (Mészáros Ferenc, Szabó Sándor), három ezüst és öt bronz minősítés került kiosztásra.
Ezúton is gratulálunk minden gazdának a minősítéshez, hiszen jól tudjuk, hogy a szőlő művelése nem egyszerű feladat. Tisztelet mindazoknak, akik minden egyéb teendő mellett a hegy gondozására is időt szánnak.

Borverseny 2020

Borverseny 2020

„Mögöttünk a pince mélyében dohognak a hordók, a diófák lombjai között kövér darazsak dünnyögnek. Mind öregek leszünk. A tájat nézzük, kortyoljuk a bort, s óvatosan ejtjük a magyar szavakat, melyek egyidősek e tájjal. Ennek a pillanatnak élek, amit addig csinálok, még csak előkészület, magam sem tartom sokra. Mikor az első csillag feljön, kulcsra csukjuk a pince vasajtaját, s rövid botra támaszkodva megyünk haza. Az éjszaka hűvös már, a társaság árnyalakjait elnyeli az októberi este varázslata. Bölcsek leszünk, mint a bor, melyet ittunk, s vállvonogatva beszélünk az utókor ítéletéről. Mert minden bölcsesség alja, melyet a magyar hazai borból és a műveltségből tanult, ennyi: szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével. Minden más hiúság.”

Márai Sándor – A magyar borokról (részlet)