Taliándörögdi Népdalkör több mint 40 éves hagyományőrző, kultúra közvetítő és közösség fejlesztő hatása

Településünk minden nagyobb eseményén és ünnepén számíthatunk arra, hogy a Taliándörögdi Népdalkör népdalokkal színesíti a programot, ezen kívül a falu jóhírét öregbítik minden egyes alkalommal, amikor Taliándörögd határain túl népzenei találkozókon, rendezvényeken, fesztiválokon lépnek fel. Több évtizedes, lelkes munkájukra felbecsülhetetlen érték számunkra.

A Taliándörögdi Népdalkör 1972-ben alakult Rátkai Tibor vezetésével. A Röpülj páva televíziós műsor hatására sorra alakultak akkoriban népdalkörök, illetve pávakörök az országban. A taliándörögdi pávakör is így jött létre. Rátkai Tibor iskolaigazgatóként szolgált Taliándörögdön. Az iskolába járó gyermekek szüleiből toborozta az énekkar tagjait, akik hozták magukkal gyermekeiket, szomszédjaikat, vagy más rokonaikat is. 35- 40 taggal indult a dalkör a hétszáz fős lakosságú Taliándörögdön. Rátkai Tibor maga is gyűjtött, így született a dörögdi csokor, Marton Lajos bácsi nyomán, aki „juhászember” volt, szüleitől, nagyszüleitől tanulta a csokor dalait, szájhagyomány útján. Taliándörögd népművészete a bakonyi pásztorkodáshoz, állattartáshoz kapcsolódik. A dalkör harmadik vezetője, dr. Oláhné Szabó Mária nagy gondot fordított a csokrok kiválasztására, főként Békefi Antal gyűjtéseiből dolgozott.

Népdalkör

Taliándörögdi Népdalkör

A pávakör fellépéseit taliándörögdi ünnepségeken, jeles napokon kezdte, gyakori volt, hogy a keresztelőt helyettesítő névadókon is énekeltek. Később szomszédos falvakban is felléptek, majd egyre messzebb utaztak, kapcsolatok alakultak más térségben lévő pávakörökkel. Az egykori Pávakör később Taliándörögdi Asszonykórus néven szerepelt, majd mivel 2001-ben már férfiak is csatlakoztak, felvette a Taliándörögdi Népdalkör nevet. Fellépései során többször is kísérte őket a Nyirettyű Népzenei Együttes.

A Taliándörögdi Népdalkör rengeteg fellépésen (köztük több ízben külföldön is) vett részt, több aranyminősítést szerzett országos versenyen, két felvétele volt a Magyar Rádióban, egy CD-felvétel is készült, és televíziós szereplés is van a hátuk mögött.

A csoport vezetői voltak: Rátkai Tibor (1972-1981), Soósné Ganczler Gyöngyi (1981-1982), Dr. Oláhné Szabó Mária (1982-1997), Id.Márta István (1998), Hoffner Tibor (1998-1999), Bazsó Gabriella (1999-2008), Kocsis Zoltánné (2008-2015), Király Lajos (2015-2016). A népdalkör jelenlegi vezetője 2017-től Füstös Zsuzsanna.

Miért érték számunkra?

A Taliándörögdi Népdalkör üzenetet közvetít a mostani és majdani fiatalság számára, szellemi örökségünket adja tovább. Becsülni tanítja mindazt, amit ők is örökségül kaptak szüleiktől, nagyszüleiktől. Sokfelé megismerték általa Taliándörögd nevét. Minden helyi rendezvényünkön számíthatunk rájuk, hangulatos, nívós előadásukkal emelik programjaink színvonalát, és gyakran megörvendeztetik szép népdalainkkal a résztvevők szívét.