Intézmények

Kerekfenyves Óvoda

A taliándörögdi Kerekfenyves Óvoda falain belül jelenleg 32 apróság nevelése folyik egy vegyes csoportban.
Az intézményben 4 fő dolgozik: a két óvodapedagógust (Vargáné Horváth Krisztina vezető óvónőt és Rédlingné Rádli Szilvia óvónőt) egy dajka (Varga Lajosné, Zsuzsi néni) és egy konyhai dolgozó (Török Károlyné, Hugi néni) segíti a napi feladatok ellátásában. Az intézményben 2,5 éves koruktól fogadják a gyermekeket.

Az óvodai hétköznapokon kívül rengeteg program, évszakhoz kötődő esemény és ünnep színesíti a gyerekek életét. A legfontosabb óvodai rendezvények közé tartozik a Farsangi karnevál, a Már¬cius 15-i megemlékezés, a nyílt nap, Húsvét alkalmával a nyuszi várás, mely során apró ajándékokkal gazdagodnak a gyerekek. Tavasszal kerül sor a Szülői Munkaközösség által meg¬szervezett „SULI-OVI” Jótékonysági bálra, májusban zajlik az évzáró, amelyet az Anyák napjával és a ballagással egybekötve tartanak meg. Ebben a hónapban természetesen nem maradhat el a Gyereknap sem.

Minden év júniusában egy izgalmas buszos kiránduláson vesznek részt a gyerekek. Szintén ebben a hónapban kerül sor a Rendőr napra, amelyet a Taliándörögdi Polgárőrök rövid tájékoztatóval kezdenek, a gyerkőcök beülhetnek a rendőrautóba, és jöhet a várva várt szirénázás. Az év a Mikulás ajándékozásával és belső, zárt körű karácsonyi ünnepséggel zárul. Mivel a gyerekek testmozgása jelentős szerepet tölt be fejlődésükben, így igény szerint minden év tavaszától a középső-és nagycsoportos korúak részt vehetnek az ajkai Vizikék Óvoda többalkalmas úszásoktatásán.

Az óvoda számára az is fontos, hogy természetbarát és környezettudatos szemléletet adjon át, ebből a célból a gyerekekkel madáretetőt helyeztek el az udvaron, amelyet rendszeresen újratöltenek Csizmadia Ferenc vállalkozó támogatásának köszönhetően. Tavasszal állandó program a közös virágültetés, amelyek gondozása ezt követően a gyerekek felelősségévé válik.
A szülői közösség aktív hozzáállása segít az óvoda folyamatos fejlesztésében, támogatják az elektromos hulladékgyűjtést, amelyre egy évben 3-4 alkalommal kerül sor. Az ebből befolyó összeget új játékok beszerzésére fordítják. A szülők közös munkája a kerti játékok renoválása.

A Taliándörögdi Óvoda erőssége, hogy környezettudatosságra nevel, továbbá a kicsik egy családias, biztonságos környezetben tölthetik a napot, ahol a vegyes csoportban akár testvéreikkel is együtt lehetnek. Barátságos, jól felszerelt, nagy udvar ad lehetőséget a szabad levegőn való tartózkodásra. Az intézmény dolgozói fokozottan figyelnek az egyéni bánásmódra, folyamatosan fejlesztik tudásukat, és az új módszerek iránt is nyitottak.

Kapcsolat:

Vargáné Horváth Krisztina;
ovodadorogd@freemail.hu;
+36-87/437-040

Művészetek Völgye Általános Iskola Taliándörögdi Tagintézménye

A jelenleg 31 fővel működő intézménybe összesen 3 településről járnak gyerekek: Taliándörögdről, Kapolcsról és Hegyesdről. A négy állandó pedagógus (Szalainé Török Ildikó, Némethné Varju Jolán, Pappné Ruska Éva és Csaba Tiborné) osztályfőnökökként foglalkozik velük naponta, míg az „utazópedagógusok” a képességek és készségek fejlesztésében segítenek; heti rendszerességgel jár ki a logopédus, ugyanígy két gyógypedagógus, s a napi munkát egy pedagógiai asszisztens segíti. A pedagógusok mindennapi munkáját Szűcs Zoltánné, Márti néni és Versné Kelemen Margit segítik.

Délutánonként a gyerekek különböző foglalkozásokon, szakkörökön vehetnek részt a napközi mellett: hit-és erkölcstanon, művészeti foglalkozásokon, furulya- és asztalitenisz-szakkörökön, angol órákon, továbbá Kincses Klubon.

A megvalósult programok igen sokszínűek: szeptembertől június közepéig pezsgő közösségi élet folyik az iskolában. A csapatépítő őszi túrán kívül, egy mezei futóverseny keretében minden évben megemlékeznek Szipőcs Csaba volt iskolaigazgatóról. A Szülői Munkaközösség tagjainak segítségével minden évben az őszi időszakban papír- és elektromos hulladékgyűjtés folyik a faluban, és az aktív szülőknek köszönhetően „SULI-OVI” Jótékonysági Bálra is sor kerül. A gyerekeknek alkalma nyílik iskolai szervezésben színházlátogatásra is.Minden évben színvonalas produkciók keretében mutatják be különböző művészeti jellegű tudásukat a gyerekek a „Zenés, irodalmi bemutatkozókon”.

Az iskola második féléves terveiben szerepel többek között a farsangi mulatság, a tavaszi közös tanulmányi kirándulás, az „Érted-Velem” Családi Nap megszervezése, ahol a gyerekek szüleikkel és pedagógusaikkal versenyezhetnek a különböző feladatokon, és a Rendőr-nap, ami a gyerekek körében hatalmas népszerűségnek örvend.

Az iskola technikailag jól felszerel; két interaktív táblával és minden pedagógus saját laptoppal rendelkezik, megkönnyítve ezzel az interaktív feladatokat.
És hogy miért jó ebbe az iskolába járni? A családias hangulat, a tapasztalt pedagógusok és a sokszínű délutáni és szabadidős foglalkozások miatt, amit az iskolán kívül a szülők, a helyi civil szervezetek, intézmények segítenek.

Kapcsolat:

Szalainé Török Ildikó;
+36-87/537-023