Taliándörögd Sportegyesület

A Taliándörögd Sport Egyesület 1996. március 21-eialakulása óta rengeteg ifjú és felnőtt focista játszott sárga-fekete színekben Taliándörögdöt képviselve. Jelenleg a Bozsik Programban (11 év alatti) részt vevő gyerekek száma 35 főre becsülhető, akiket Litvinyuk Zoltán készít fel a mérkőzésekre.

Az U19-es csapat aktív tagjainak száma 25 fő, a felnőtt csapatban 18 focista játszik, őket Szalai Péter edzi, aki egyszersmind az egyesület vezetője is. A felnőtt csapat 80 százaléka dörögdi származású, a másik 20 százalékára pedig tiszteletbeli dörögdiként tekintenek.

 

Csapatközösségük rendkívül erős, ami alapfeltétele egy jól működő egyesületnek. A mérkőzéseken túl az egyesületnek két nagyobb rendezvénye van éves szinten, a nyári Sportnap, majd decemberben, Mikulás környékén kerül sor az Évzáró Bankettre, amelynek szakmai részében kiértékelik az elmúlt szezont, lezárják az évet és megtörténik a díjkiosztás. Ezek mellett minden évben barátságos mérkőzést játszanak a Művészetek Völgye alatt a Nemzeti Színház csapatával.
Jövőbeli fejlesztési terveik között szerepel labdafogó háló felállítása, új öntözőrendszer kialakítása vagy a mostani rendbetétele, a nézők számára lelátó kialakítása, nem mellesleg az épület is igényel némi felújítást, ezek mellett folyamatos karbantartásra is szükség van. Minden pályázati lehetőséget, amelyre esélyesek, igyekeznek ennek érdekében kihasználni.

A pályázati források mellet a társasági adó igénybevételével (amely éves szinten kb. 1 millió forintot jelent) finanszírozzák a szükséges eszközeiket. Mezeket táskákat, széldzsekit, új labdákat tudnak beszerezni ebből a forrásból. Az egyesület vezetője szerint a csapat célja nem az eredmények hajszolása, hanem sokkal inkább az, hogy a helyi gyerekek hosszú távon sportolhassanak, egészséges életmódot élhessenek, és hogy a szurkolók is közösségként éljék meg a mérkőzéseket.

Eddigi történetük során az egyik legnagyobb sikerük a Pápai kupadöntőig való eljutásuk volt, amelyet ugyan elvesztettek, de ezt megelőzően 6-7 olyan csapatot is megvertek, amelyek több osztállyal felettük voltak. Nagy élmény számukra, hogy NB I-es stadionban játszhattak, és hogy ennyien végigkövették és szurkolták a mérkőzéseiket.

 

TAO kérelmek és határozatok

Határozat 2020-2021.

Támogatási kérelem 2020-2021.

Határozat 2019-2020.

Támogatási kérelem 2019-2020.

Határozat 2018-2019.

Támogatási kérelem 2018-2019.

Határozat 2017-2018.

Támogatási kérelem 2017-2018.

Határozat 2016-2017.

Határozat 2015-2016.

Határozat 2014-2015.

Határozat 2013-2014.

Határozat 2012-2013.